Egyik hétköznap délután épp gyanútlanul tettem-vettem a helyemen az irodában, amikor is kaptam egy kör-email-t, amelynek a tárgy rovata az irodai kantinra hivatkozott, illetve annak higiéniai standard-jeire. Ezt végigolvasván kiderült, hogy valamelyik munkatársunk talált egy kis döglött csótányt az aznapi menzás ebédjében, egészen pontos a Chicken Biryani-ban. Mivel többféle menü is szokott lenni egy nap, a neveiket meg igazából bőven nem szoktam - na jó, nem is tudnám - követni, így különösebben nem is foglalkoztatott a dolog, én úgy emlékeztem finom volt az ebéd, leginkább valami rizses húsra hasonlított itteni fűszerkeverékkel. Kár, hogy volt csatolmány is, ami viszont már egyértelmű tette, hogy akár az én tálcámon is landolhatott volna kis barátunk (vagy valamelyik társa?) mivel pont sikerült beleválasztanom az extra fehérjét tartalmazó főfogásba.

Na mindegy, lényeg, hogy a gyomrom nem rosszalkodott utána, hasonló dolog éppen bárhol megtörténhet. Itt mondjuk jó nagy virtuális "keressük meg ki a felelős" email háború tört ki ezután, és persze a felső vezetőség közbelépése kellett, hogy a jövőben még szigorúbb előírásoknak kell majd megfelelnie a kajaszállító / előállító alvállalkozónak és persze a bűnös el fogja nyerni méltó büntetését. Miután ezek be lettek jelentve, máris lecsillapodtak a kedélyek. A mi team-ünk – legnagyobb örömömre - inkább csak kölcsönös "Egészségünkre!" felkiáltású emailekkel vette ki a részét a témával kapcsolatos levelezésből.

Egyik szeptember elejei hétvégén egy egészséges vasárnap esti program gyanánt elmentünk moziba az egyik nem túl messzi - értsd: kb 9km-re - lévő plázába, a Phoenix market-be. Az utat az eddig már jól bevált módszerrel, azaz riksával tettük meg, mint azt később megtudtuk, ez a sofőr nem éppen a legrövidebb úton vitt oda minket, de nem baj, legalább láttunk érdekesebb részeket is a városból. Az út mentén, rengeteg helyen ilyen pár négyzetméternyi, kézzel eszkábált tetejű - helyenként falú -, lepusztult árudák sorakoztak, volt ahol több km-es szakaszon keresztül. A forgalom, na meg a tömeg sűrűsége miatt pedig volt lehetőségünk bőven felmérni a kínálatot, amely nem szűkölködött a meleg étel kimérőktől kezdve a mobiltelefon tartozékokon át egészen a különféle acél elemekig. Sőt, utóbbiból meglehetősen bőséges volt az ellátás, egy-két kovácsműhely simán kenterbe verné akár a hazai, 80-90-es évekbeli, kisiparos, és kb 15 éve nem használt sufnijait... Csak el kell képzelni a tiszta és korszerű szavak teljes ellenkezőjét, hogy méltón leírják a látványt. 

Aztán persze egyik pillanatról a másikra jött az éles váltás, a pláza, ami viszont belülről teljesen olyan, mint bármelyik európai nagyvárosban, tiszta, rendezett és érződik benne a pénz szaga. Sőt, minden érzékszervednek feltűnik, hogy hová fektettek be pénzt az elmúlt 30 évben és hova nem. A mozijegy ára reasonable, azaz 250 INR ami nagyjából megfelel egyébként egy átlag szórakozóhelyen a 0,33-as sör árának. Utóbbi azért már kevésbé hangzik jól, de hát ez van, itt a sör luxuscikknek számít. Az indiai nemzeti himnuszról pont lecsúsztunk - igen, itt minden egyes mozi műsor ezzel kezdődik - de még pont elcsíptük a dohányzás ellenes felhívás rendkívül hangos és mogorva kampányát. Azt követően jött a tényleges műsor, amire befizettünk. Egyébként, amikor a filmen bárki rágyújt, cigizik, vagy égő cigit/szivart tart a kezében, addig a kép alján, a felirat helyén megjelenik a "dohányzás rendkívül káros az egészségre" szlogen. (Ez nem csak a moziban, de a TV műsorokban is pont így történik.) A film kb 3/4-nél pedig hirtelen megszakadt a vetítés, felgyújtották a lámpákat, és kezdetét vette a szünet. Mert moziműsor itt nem múlhat el szünet nélkül, aminek apropója leginkább a wc látogatása lehet, mivel közben épp nem traktálnak semmiféle reklámmal a képernyőn. Nekünk ez rendkívül jó alkalmat teremtett arra, hogy a termet elhagyva kicsit kiolvadjunk a nagyjából 18 fokra állított légkondi okozta klímaváltozásból. Negyed óra múlva aztán ment tovább a moovie - akárcsak a légkondi töretlenül -, innentől már nem volt semmi különbség a hazai mozikhoz képest, jött a katarzis, majd a "The End" felirat rövid időn belül. 

Kifelé jövet a plázából már semmi nem állta utunkat - befelé mindig fémdetektor, táska átvizsgálás és motozás ebben a sorrendben – odakint meg nyilván csokrokban álltak a riksások, jól frekventált hely lévén. Ilyenkor nehezebb jó áron fuvarhoz jutni, mert odaállnak köréd 10-en és miután bemondod az úti célod, mindegyik csak az egymás között már jól lezsírozott áron hajlandó elvinni (azaz 100 INR valamilyen egyjegyű számmal beszorozva). A kartellt persze legcélszerűbb ignorálni, inkább csak ki kell állni az út szélére és általában a legelső arra jövő riksa elvisz órával, azaz meter-rel. Az is általánosan megfigyelhető jelenség, hogy az esti órákban a csapatosan parkoló riksásoknak már nem igazán van kedvük dolgozni, de nyilván az átlag tarifa három-négyszeresét kicsengetve javítható a munkamorál. Előfordult már olyan is, hogy megtetszett a riksa-rider tárgyalási stratégiája, azaz legyen az ár az óra végösszege + 20 INR, és persze bevállaltam ilyen "drágán" is a fuvart. 

Nem unatkoztam az elmúlt két hét folyamán sem, amellett, hogy Mumbai-ban lement a Ganesha fesztivál annak minden érdekességével és – számomra – kissé érthetetlen momentumaival, ellátogattam Chennai-ba, és a Fülöp Szigetek fővárosába, Manila-ba is. Bár igazából mindkét hely apropója meló volt, illetve irodalátogatással telt az idő nagy része, azért nyilván jól esett világot látni, főleg úgy, hogy a cég szponzorálta az utazásokat. Ezen trip-ek érdekességeire majd a következő bejegyzésben térek vissza.

Mielőtt azonban elhagytam volna a mumbai-i Bítöl hotel kies szobáját, még volt lehetőségem belekóstolni egy igazi hindu ünnep, a Ganesha fesztivál fergetegébe. Maga a rendezvény leginkább Maharastra állam területén dívik, így nyilván annak fővárosában, azaz Mumbai-ban a legnagyobb a pezsgés. A dínom-dánom Lord Ganesha születésnapjának a tiszteletére zajlik, aki az egyik legkedveltebb istenség errefelé, a helyiek pedig meg is adják a módját, egészen pontosan 10 napon keresztül dicsőítik az ő nevét. Ezen időszak változóan augusztus 19. és szeptember 20-a közé esik, ez pedig számomra igen meglepő, mivel én naivan azt hittem, hogy születésnap lévén, lehet konkrét dátumhoz kötni. Mármint lehet is, csak nem a Gergely-naptár, hanem a Hindu naptár szerint. Utóbbi pedig meglehetősen eltér a kereszténytől, igazából nem akarok itt nagyon részletekbe menni - meg amúgy se tudnék – a lényeg, hogy Hindunál a hónapokat teliholdtól újholdig, illetve újholdtól teliholdig számítják, így a konkrét napok kicsit elcsúszhatnak évről évre. Idén a kezdőnap szeptember 9-re esett, így máris nyertünk vele egy hétfői day off-ot, viszont maga az ünnep csak ezután következett.  (Ja és még itt halkan jegyzem meg, hogy itt ahány ünnep, annyiféle megoldásban van az azokhoz kapcsolódó hivatalos munkaszüneti nap előtte, közben, vagy utána. És persze a különböző ünnepek hossza is változó.) Ezt megelőzően, és követően – véletlenül sem aznap – megjelentek az utcán pergődobokat püfölő 15-40 fős férficsoportok, amelyből legalább a fele tuti, hogy töretlen elánnál és itt-ott megkérdőjelezhető ritmizálással ütötte a nála lévő pergődobot, akinél pedig nem volt dob, azok határozottan érdekes táncot lejtettek a kakofóniára. Arcukra kiült a boldogsággal teli vigyor, mint azt megtudtam egyébként ehhez semmiféle ajzószert nem használnak, itt tényleg a dobszó hozzá révületbe tánc résztevőit. (Vagy a 95%-os pára és az ahhoz tartozó 32 foknak köszönhető hőguta…)

Emellett a városban kezdtek szaporodni a kivételesen erre az alkalomra felhúzott takaros és meglehetősen díszes szentélyek, hol kisebbek, hol nagyobbak, és mindegyik közepén ott állt, akarom mondani ült Ganesha szobra, büszke tartással és mindent tudó tekintettel. Talán ő a legkönnyebben „felismerhető”, illetve ábrázolható isten, mivel jellegzetes elefánt fejével és emberi testével igencsak sajátos látványt nyújt.

Persze mint utóbb kiderült nemcsak a kis szentélyekben állítanak föl szobrokat, hanem kb átlagosan minden egyes család beszerez egy ilyet az alkalomra, a tehetősebbek nagyobbat, kb fél méter magasat, a kevésbé jómódú családok ennél kisebbet. A szobrok gyártására egyébként egy külön kisváros szakosodott kb 200 km-re Mumbai-tól, amelynek minden lakója egy egy-egy részfolyamatra szakosodva, egész évben ilyen szobrok ezreit gyártja. Tisztára, mint a Mikulás műhely. És hogy miért nem Mumbai-ban gyártják a szobrokat, amikor 85%-át úgyis oda szállítják? A magyarázat egyszerű, nyilván, mert a nagyvárosban majd kétszer annyit kellene fizetni a jó munkaerőért. És hogy milyen dicső sorsra is jutnak a szobrok? Mindjárt erre is rátérek.

A fesztivál időtartama alatt minden nap többször imádkoznak a szobrokhoz, mivel a hitük szerint erre az időszakra Ganesha szelleme ezekbe költözik – igen, egy kicsit mindegyikbe – majd pár nappal később Ganesha lelke tovaszáll a szobrokból, azokat pedig méltó módon visszaadják a természetnek, így szimbolizálva a születés, a halál, az újjászületés és a reinkarnáció folytonosságát évről évre.

A pénteki naptól kezdve a szobrokat ezután hordozó kocsikra pakolják és az előzőekben említett sajátos mozgáskultúrával rendelkező doboló társaságok kíséretével elindítják végső útjukra. A vonuló táncos forgataghoz ezúttal már nők és gyerekek is csatlakoznak, ezen felül előkerülnek a színes, leginkább piros, sötétlila és narancssárga festékporok, amelyeket módszeresen egymásra szórnak a kavalkád tagjai és mindezt megkoronázva néha egyikük a kör szélére teper, ott meggyújt egy petárdát - aminek a hangereje kb két-háromszorosa az átlag magyarénak - majd visszasiet a forgatagba még a detonációt megelőzően. Úti céljuk pedig nem más, mint a legközelebbi tó.

'Cause I...had...the time of my life....

A szobrokhoz a tóparton még intéznek egy utolsó imát, közben fennhangon dicsőítik Ganesha nevét, a füstölőktől és tömött embersoroktól terhes, oxigénhiányos levegőben egy ismétlődő rigmust kántálnak, majd a szobrokat sorban vízre bocsájtják, amik kb nagyságtól függően maximum fél percen belül el is süllyednek.

Állítólag a kisebbek gipszből készülnek, így a víz hamar szétkapja azokat, a nagyobbaknál, azaz 1-2-3 ember magasaknál viszont elkerülhetetlen némi ragasztó és masszívabb anyag felhasználása is, így azért fölmerül a kérdés, hogy vajon a hosszú évek során hány ezer Ganesha szobor halmozódott föl és hever a Powai tó, vagy éppen az Arab-tenger fenekén…

Szóval határozottan érdekes volt az ünnep, bár az utolsó napokról már pont lecsúsztam a chenna-i utam miatt. Nem baj, jövőre szerzek egy dupla lábdobot valami mozgatható talapzattal és beállok valamelyik dobos társaságba őrültködni.

De hogy ne csak a fesztiválról essék szó. Egy igen kedves itteni expat munkatársam, Konrad családjával, a szombat délelőtti Ganesha szoborlátogató túra után úgy döntöttünk, hogy ha már úgyis Dél Mumbai-ban vagyunk, akkor a hely közelségét kihasználva beugrunk az ottani antik-piacra, ahol állítólag fillérekért adnak tök jó bútorokat, meg egyéb csecsebecséket. Első körben a járókelők mutogatásait követve közelítettük meg a helyszínt, helyi szokás szerint „finomítottunk” a pontos úti cél helyzetén, egyre szűkebb és kétesebb tisztaságú utcákon gyalogoltunk föl-alá, egyre többen bámultak meg minket leplezetlenül, mígnem az egyik csávó csak annyit mondott kétszavas kérdésünkre – „antik market?” - hogy igen, valójában ez már az. És tényleg, idő közben valóban megszaporodtak a viskónyi üzletek a pár emelet magas házak tövében, a „kofák” az utcán üldögélve kamatoztatták kézműves tudásukat, hogy a ránézésre antik akármikből felcicomázott, használható, és napjainkban olyannyira divatos retró izéket fabrikáljanak. Emellett, a hangulatot az ütemesen kopogó vésők és kalapácsok zaja, a hangosan dudáló motorosok és teherautók, és az időnként mellettünk elrohanó üvöltöző kecskék tették totálisan Mad Max-essé.

Rövid idő alatt sikerült rendszert is fölfedezni a kavalkádban, voltak a fém –és fabútor kereskedők, autó alkatrész „szaküzletek”, óra árusok, egy fényképező és egy 50-es és 60-as évekbeli Bollywood poszter értékesítő bolt is, meg a mindenféle kacatokat áruló vegyeskereskedők. Egy valami hamar feltűnt a bóklászás közben, az idő igazából itt tuti, hogy megállt 30 évvel ezelőtt. Amiket a nyugati emberek már rég kihajítottak még a múlt század végén, itt azok gondosan rendszerezve, fölújítva, ismét működőképesen várták új gazdájuk eljövetelét. Hasonlóan gyors ütemben szemet szúrt, hogy ez a piac nem turista-csapda, hanem a helyiek számára van fönntartva. Nyilván az ára semminek nem volt kitéve, itt minden megállapodás tárgyát képzi. És persze nekünk csípőből két-háromszoros árat is simán be mernek mondani, de még így sem lehetett egy szavunk sem:  csili-vili, frissen lakozott hintaszéket kínáltak háromezer rúpiáért, menő londoni stílusú hatalmas faliórát kétezerért, az analóg fényképezőgép gyűjtők meg szerintem sokkot kapnának az itteni kollekcióktól. Nem mellesleg a bútorok megszólalásig úgy néztek ki, mint a plázás, vagy bútor nagykeres cikkek, számottevő különbség nyilván csak árakban mutatkozik meg.

Tuti helyszín bármilyen low-budget steam-punk kasszasiker forgatáshoz.

Ja igen, az autó alkatrész „szaküzletek”… Ezek mellett az utcán félig szétszedett autó maradványok garmadája állt hegyekben, valamint egy-két még meg nem kezdett modell is. Egy biztos, az itteni cuccok eredetét senki nem firtatja. Az autókat az utolsó csavarig és szögig dolgos indiai kiscsávók szedik darabokra és tuti, hogy semmi nem vész kárba. Ülés és dísztárcsa kupacok, futómű hegyek, és színes lökhárítók tucatjai föllógatva hivalkodnak arról, hogy itt nagybani biznisz folyik.

Box utca teszt: hány másodperc lecserélni a teljes autót?

Később egy kávé termoszt himbáló, 5-6 év körüli lurkó is betalált minket, fejenként 5 INR-t kért az extra cukros eszpresszóért….

Habár pár óra alatt nem sikerült teljesen körbejárni a piac egész területét, így is láttunk igen sok egyedi dolgot itt is, viszont ide tuti, hogy vissza fogok még jönni, ha éppen szeretném otthonosabbá tenni a leendő lakásomat. Igen, ma is csak jövő időben beszélek róla, mivel adminisztrációs okok miatt még mindig nem sikerült áttenni a főhadiszállásomat a hotelből a Lake Homes komplexumba. De ha minden jól megy, két nap múlva ez is változni fog ;)