Olvasási idő: 10 perc
Igen derűsen vágtam neki az idei évnek, nyilván ebben a az imént kezdődő három hónap szabi is jelentős szerepet játszott, és erre jött még a nyári klíma, meg ugye az egy hónap tömény jóga, rögtön januárban. Az utóbbi pár évben már megtanultam, hogy nem kell túlgondolni a bepakolást, ami befér egy (jó nagy) hátizsákba, az pont elég, vagy talán még túl sok is Ázsiában. Az utazás tök rendben ment, január 2-án reggel 9-re landoltam Bangalore-ban, ahol - indiai mércével mérve – totál rendezetten zajlott az imigráció, kp-t az első ATM-ből sikerült kinyernem minimális lehúzással, a sofőrt is hamar megtaláltam, már csak a maradék négy órát kellett kibírni a kocsiban, hogy az utazásról meggyötört alfelemet a Samyak ashram-ba transzportálják, ami a bangalore-i reptérről 170 km-re található. Útközben gondoltam vételezek is gyorsan egy helyi simkártyát, hogy potom összegért zúzzon a 4G, de természetesen nem ért különösebb meglepetésként, hogy ehhez egy bizonyos formaság hiányzik, névlegesen a local ID proof. Gyorsan fel is villantottam a betárazott indiai adókártyámat, mondván, hogy én „helyi” vagyok, de persze ez kevésnek bizonyult. Csak később derült ki, hogy ami nekik kell, az valójában egy helyi (értsd indiai) polgár személyi igazolványának vagy útlevelének másolata, aláírva. Nyilván meg sem kérdeztem, hogy miért, még így a két és fél éves mubai-i költözésem távlatából is tisztán emlékeztem, csak fölösleges szájtépés lenne.
Szóval befutottunk a Mysore-tól mindössze 16km-re, festői környezetben található Samyak jóga központba, ahol már csili-vili állapotban várt rám januári kies zugom.
Annak ellenére, hogy az épület szemből nem sokat mutatott, azért a kilátással nincs gond
Hamar össze is futottam pár sors, akarom mondani tanuló társammal, a közös hangot elég gyorsan megtaláltuk, főleg, hogy az első másfél napban mindössze egy esti nyitóceremónia volt betervezve kötelező programként, így bőven volt idő haverkodni, meg szétnézni Mysore-ban, meginni az első kókusz vizet, befalni az első dosa-t, felvenni az indiai tempót stb…
Később befutott a teljes csapat, összesen 16-an vagyunk diákok januárban, 3 tanárral. Érdekes, hogy a 16-ból 7-en franciák…
Miután lement a megnyitó ceremónia, másnap reggel 7-től indult is a buli. Az első nap végére, azaz este 7-re, jóleső fáradtság töltött el, plusz kapásból rájöttem, hogy a napi x órás keresztbe tett lábakkal való üléshez bizony a térdeim a legkevésbé sincsenek hozzászokva. Nem baj legyintettem, majd idővel megszokják!
Aztán a második napot meghúztam kicsit fizikailag, jobban erőltettem a pózokba, toltam a keresztberakott ülést stb… aminek meg is lett az eredménye, a térdeim rohadtul megfájdultak és a hátsó combfeszítő izmaim meg úgy beálltak, mint a gerely. Ezen felül a hátamra is elfért volna egy alapos masszázs. Egy kicsit el is fogott a kétség, hogy vazze, mi lesz itt a 4. hét végére…
A kurzus leírásának megfelelően tartottuk a menetrendet, azaz a második naptól kezdve mindenki elkezdett oktatni 5-6 fős csoportokban. Hát mit mondjak, hamar látszott, hogy lesz hová fejlődni. Elsőre nyilván csak 1-2 pózt kellett tudni bemutatni, elmondani, hogy mire kell figyelni, hogy kell felvenni a pózt, hogy kell belőle kijönni, milyen alternatívak jöhetnek szóba, ha a tested nem áll kész az adott ászanára stb…
A tőlünk 2 percnyi gyaloglásra lévő kicsiny folyó
Illeve a környező mező
Egyik új haverom
Teltek múltak a napok, de a reggel 6-os kelés – ami ugyebár hajnal fél 2-nek felel meg magyar idő szerint – csak nem akart enyhülni. A térdeim bizonyultak a gyenge láncszemnek, bármennyire is igyekeztem őket kímélni, reggelente olyan érzés volt leülni a jógaszőnyegre, mintha egész éjjel térden pörögtem volna. Viszont a tanárkodás kezdettől fogva bejött, és azért örömmel tapasztaltam, hogy pár nap alatt is rengeteget lehet benne fejlődni. Az első hét végére odáig jutottunk, hogy az 5-6 fős csoporttal végig tudtunk toltni egy full vinyasa modult.
Az órákat egyébként nagyon bírtam, az első heti menetrend a következőképp alakult minden egyes nap: tradicionális vinyasa flow (7:00-8:30), reggeli szünettel (8:30-10:00), jógafilozófia (10:00-11:30), ászana klinika (minden póz apró részleteire szétszedése, korrekciók, rávezető gyakorlatok stb…) és csoportos tanári gyakorlat (11:40-13:30), ebéd pihenővel (13:30-15:45), egyéni gyakorlás majd vinyasa jóga workshop (15:45-18:00), szünet (18:00-18:30), légzés gyakorlatok és meditáció (18:30-19:30). És csak egyetlen nap más, mint a többi, nevezetesen a kedd, mert az szabadnap.
A indiai tanárok egyébként mega jó arcok, mindhárman a harmincas éveik elején járnak, és eléggé kenik vágják mind a fizikai, mint az elméleti részét a jógának. Emellett jól ki is egészítik egymást, az egyikük Trupta – aki a reggeli órákat és az ászana klinikát tartja – totál visszafogott, szerény – kb mint egy szerzetes – aztán olyan durva pózokat tart ki, és dumál közben, mintha totál nem hatna rá a gravitáció, a teste meg mintha gumiból lenne. A második Aravind, inkább amolyan professzor típus, ő a jógafilozófiát tartja, de amikor egyszer beugrott helyettesíteni a workshop-ra hamar rájöttünk, hogy az ő állóképessége is messze felülmúlja a földi halandókét. A harmadik pedig Rakesh, ő leginkább egy showman-hez hasonlatos karizmával rendelkezik, aki a Samyak-os pályafutása előtt indiai celebeknek nyomta a jóga kurzust, csak aztán inkább tanárnak állt. Ászana workshop-okat meg légzéstechnikát és meditációt oktat. Ők hárman a Samyak jóga alappillérei.
Rakesh, Trupta és Aravind - a három testőr... mármint tanárunk.
A Jóga Csarnok, jógafilozófia óra előtt.
Aztán eljött a várva várt első kedd, azaz az első szabadnap! Nem mintha bármi bajom lett volna az egész napos foglalkozásokkal, csak már tényleg kellett egy is lazítás. Ettől függetlenül így is nyomtam egy órás lightos session-t reggel, utána bementünk Mysore-ba szétnézni, ha már egész héten távol voltunk a „civilizációtól”.
Az igazán kemények a szabadnap is tolják.
Kipróbáltam az ayurvedic masszázst. Hát őőő… Elég fura volt. Utána mondjuk sokkal jobban éreztem magam, csak egy kissé érdekes élmény. Először is, masszázst csak veled azonos neműtől kaphatsz. Ráadásul itt kettőtől egyszerre… Asszem eléggé felejthetetlen élmény, ahogy a két indiai csávó nyúlkál a testedhez egy félhomályos, gőzzel teli kis szobában, miközben te egy kemény fapadon fekszel, és csak egy nagyon vékony papír alapú ágyékkötő szerűség választja el (részben) a privát testrészeidet tőlük… Először is tetőtől talpig végigcsorgatnak forró olajjal, majd módszeresen bedolgozzák a testedbe a cuccot. Az első 10 percben csak szimplán kényelmetlenül éreztem magam, élénk fantáziámban mindenféle ókori kínzások és horrorfilmek illusztris jeleneteinek kavalkádjai suhantak végig, majd jött az előre rettegett pillanat, amikor is megkértek, hogy forduljak hasra, az ágyékkötőm vékony madzagját pedig meglazították… Itt már készen álltam üvöltve az ajtó felé rohanni, de szerencsére nem fordult a sztori thriller-re, még csak szexuális zaklatásért sem kell majd őket feljelenteni, az első csakra elemeit szerencsére nem érte atrocitás (tényleg csak kívülről kívántak masszírozni)… Miután végeztek, jött egy kb 5-7 perces gőz kabin, amibe ha befekszel, és miután rádcsukják, csak a fejed lóg ki belőle. Itt külön slusszpoén, hogy miközben nem tudod, hogy most akkor ez jó vagy nem, a két indiai csávó rezzenéstelen arccal bámul rád… Aztán csupán háromszor kellett lezuhanyoznom, hogy az összes cuccot le tudjam szedni magamról… Na mindegy, egy kalandnak elment.
Utána mentünk shoppingolni a Gokolum nevezetű jóga-negyedben, ahol igen sok (jóga)turista tömörül, emiatt pókösztönöm már jó előre heveny turista csapdákra gyanakodott, de pozitívan tapasztaltam, hogy bőven nem olyan rossz, mint ahogy elképzeltem. Sőt. Egy dupla eszpresszó 80 INR volt (320 HUF), egy delux vega ebéd meg 100 INR (400 HUF) egy átlagos hotelben (ami itt ugyebár éttermet jelent), szóval Mumbai-hoz képest igazából olcsó.
Gokulum egyes részei inkább emlékeztettek Európára mint egy indiai nagyvárosra. Mega like.
Hazafelé még beugrottunk a helyi piacra, ahol előtted szelik le a szerencsétlenül vergődő csirkék fejét az utcai hentesnél, meg jó csubi környezetben lehet vásárolni mindenféle cikket. Itt valahogy nem volt túl magas a biztonság faktorom, bár a többieknek nem tűnt fel. Lehet csak én voltam túl feszült. Késő délutánra tértünk vissza az ashram-ba, toltam egy laza szundit, utána kicsit készültem a másnapi oktatói órára.
A 2. héten annyi változás volt a napi menetrendben, hogy a csoportos tanári gyakorlások teljesen átvették a délutáni tanár által tartott session-ök helyét, az ászana klinika pedig 110 percre hosszabbodott, elvégre alig 80 pózt kell kivesézni a kurzus végére…
Lassan beálltak a napok szépen, menetrend szerűen. A reggeli kurzus elkezdett ultrabrutál lenni, igaz, Trupta csak a második hét végéig vezényelte ezeket, a harmadik héttől kezdve magunkban fogjuk tolni, hogy hozzászokjunk milyen is mentor nélkül gyakorolni. Ezzel ugyebár fel tudjuk építeni a saját ritmusunkat és gyakorlatainkat.
A térdeim időközben beálltak tisztes „távolságtartó” viszonyba, én nem gyötörtem direktben őket, cserébe ők is csak moderált mértékben fájnak. És ezen felül még naponta kétszer kapnak kókuszolaj, vagy tigrisbalzsam masszázst. A fene a jó dolgukat, akár funkcionálhatnának rendeltetés szerűen is.
A team 87.5%-a, a vasárnap esti kivilágított mysore-i palotával
A tanári rész egész jól ment egyelőre, egyetlen nap kivételével, amikor is én nyitottam az 5 fős csoportunkban. Az a gyanúm, hogy a session elejét tartó embernek azért lehet nehezebb dolga – ez másoknak sem volt teljesen zökkenőmentes – mivel akkor még kicsit jobban stresszes az ember és nem áramlik úgy az energia sem – igen, a chi, azaz Erő, vagy Force, vagy mittudomén ;) – mint miután már be vagy melegedve, végig lélegeztél x ászanat és utána kell vezényelni. Szóval meg kell majd találni a módját, hogyha elkezdek oktatni, akkor a saját session-eim elejére kellően fel legyek energizálva. Gyanítom ehhez (is) a légzéstechnikával kell majd trükközni. Ez elég hamar ki is lett mondva az elméleti órán: ászana gyakorlás során a legfontosabb, hogy szabályosan lélegezz. Jó persze, lélegzem én, tehát vagyok, és emellett küzdök, beleadok mindent, mert úgy fejlődöm gyorsabban… De ez inkorrekt felfogás. Nem érdemes túlmenni a határaidon, mert akkor nem tudsz rendesen lélegezni, nem fog áramlani a „chi”, meg igazából a gyakorlatod sem fog fejlődni. Azaz nem kell remegő lábakkal, összevissza lélegezve végigszenvedni a pózt, meg kell találni a határt, és azon maradni. Onnan veszed észre, hogy már túllépted, amikor a légzés katyvasszá válik, ahelyett, hogy szabályos maradna, a tested meg fájdalmasan tiltakozik – bár utóbbi nem feltétlenül rossz dolog. A kényes egyensúly ott található, amikor pont kicsivel nyomod jobban, mint előző nap, akár enyhén kellemetlen is, de mellette teljesen szabályosan megy a ki-be lélegzés. Valamint nem kell eszeveszetten fókuszálni a póz megtartására, és az egyensúlyt sem akarja a tested elveszíteni minden második pillanatban. Ahogy tanultuk, ekkor válik a póz, ászanává ;) Aztán két nappal később a kora reggeli session közben vettem észre, hogy kb 15 perc szabályos gyakorlatozás – és lélegzés – után hirtelen sokkal jobban és könnyebben ment a többi póz, mint az előző napokban, plusz légiesebben is mozogtam, pedig az edzés keménysége inkább feljebb ment. Arról nem is beszélve, reggel 7-kor az ember teste nem igazán van ideális állapotban a nyújtásokra, csavarásokra, egyensúlyozásra meg úgy alapvetőn a mozgásra – legalább is nálam. Szóval a lényeg: breathe! Azaz lélegezz! Lassan, mélyen, szabályosan.
baddha konasana - végső póz amikor is az orrod, no meg a térdeid érintik a földet, a hát teljesen egyenes. Van hová fejlődni...
pascimottanasana - végső póz amikor az állad érinti a sípcsontot, térdek egyenesek, de annál is fontosabb, hogy a hát egyenes. Nos, messze még a megfejtés...
mayurasana (páva póz) - a pávulással nincs gond :)
A térdeim végre valahára elkezdtek enyhülni tegnapra, nem tudom, hogy csak lassan de biztosan megszokták a terhelést – ami azért kellően le lett minimalizálva – vagy csak a folyamatos odafigyelés hatására, de a lényeg, hogy most jó irányban mozdult a dolog.
Ma van félidő, azaz lezárult a második hét. Hát brutális az a mennyiségű infó, amit két hét alatt a fejembe plántáltam, a szanszkrit ászana nevektől kezdve, azok szabályos elsajátításán át, a jógafilozófián és légzéstechnikákon keresztül, az első tanári tapasztalatok megszerzéséig stb… Nem egyszerű 6 napon keresztül megállás nélkül kötött napirend szerint tevékenykedni, és közben óráról órára készülni, tanulni, összpontosítani, és még inkább fizikailag kipihenni a napi fáradalmakat. Lehet komolyabb figyelmet kellett volna szánnom arra az aprócska szóra a kurzus leírásánál, hogy „intenzív”. De ennek ellenére élvezem. Két hete folyamatosan a jóga körül forog az agyam, a stressz szintem pedig zéró környékén mozog konstans. Ettől függetlenül a mai szabi már nagyon kellett. A masszázs nem. Azt kihagytam.
