…szóval egy gyönyörű júniusi péntek délelőtt – igazság szerint a nyár második, roppant silány felét ismerve akár mondhatnám úgy is, hogy az idei nyár kb legszebb napján – az előző két hét töretlen italozásától…köhömm…akarom mondani dolgos koppenhágai hétköznapjaitól kissé lestrapálva érkeztem meg Nova Rock-ra. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel már előre tudtam, hogy mire számíthatok errefelé, ugyanis az átlag nyári fesztiválok között ez az osztrák gyöngyszem nem éppen a kényelméről híres. Így nem estem kétségbe a helyi adottságoktól, ami pár, errefelé még nem járt honfitársamról nem mondható el. Különösen azok kaptak sokkot, akik ez idáig maximum a sziget-fesztre jutottak ki napijeggyel, így nem is sejthették, hogy az ottani körülmények egészen luxus számba mennek a pusztával összehasonlítva:
Ugrás közben így néz ki a táj
A fesztivál már évekkel ezelőtt kinőtte magát, viszont a szervezőket ez különösebben nem hatja meg, továbbra is a 10 éve kijelölt területen zajlik minden, amit nem nehéz felismerni, hiszen a természetnek esélye sincs 60-70.000 ember három napos tombolását egy éve alatt kiheverni. Van pár dolog, ami a látogatók számának gyarapodásával évről évre látványosan növekszik, ezek egyike a bejárathoz vezető út menti parkoló hossza. A jóléti osztrák tinik ugyanis tömegestül és leginkább autóval érkeznek, ami a fesztiválozók számát figyelembe véve még némi osztásszorzás után is k… sok autóban testesül meg. Ha pedig nem mész ki egy nappal korábban, akkor maradnak a kicsit „messzebbi” helyek. Ez a bejárattól számított 2-3 km-t is simán elérheti. Ehhez jön pluszban, hogy a bejárattól a kemping sincs ám olyan közel, így összességében átlag 4 km-t simán kell baktatni egy irányban hátadon a málhával, sátorral – vagy osztrák szokás szerint kézikocsin szállított x2 tálca sörrel – terhelve, mindezt tűző napon, árnyék nélkül. Persze nem feltétlenül kell negatívan felfogni, legalább kicsit kiizzadod a mindennapok folyamán testedben felhalmozott méreganyagok egy részét.
A kempingben egyébként kizárólag sátras megoldás létezik, már ha nem vagy német nyugdíjas lakókocsival és generátorral felszerelve – ez esetben lakhatsz úri módon a parkolóban is. A sátrak között felhúzott magas zászlók nélkülözhetetlen fontossága pedig csak az első est leszállta után válik nyilvánvalóvá, ahogy hazafelé slattyogva próbálod felidézni, hogy a még napvilágban – és kevésbé megfáradt állapotban – felállított lakosztályod merre is található.
Nova - Hilton
Mint ahogy említettem, árnyék zéró (a lehulló átlag csapadék mm-éhez hasonlatosan), ennek negatív hatása pedig nemcsak a vörösre sülő bőrben, hanem az éjszakánként tizenegynéhány fokig visszahűlő hőmérsékletben is remekül érezhető.
Brútusz (haveroknak csak Bruti) lelkes rajongója a fesztiválnak
Mivel ugye a fű a terep nagy részén hiányzik, az eső meg nem igazán szokott esni, így jóféle vadnyugati városi fíling uralkodik a kialakított utakon, azaz porfelhő mindenfelé. Ez kiváltképp élvezhető a színpadok előtti részlegen, ahol mindenféle mutatványokat kell a hű közönségnek bemutatnia a különböző zenekarok frontemberei furmányos fantáziájának megfelelően a mosh pit közepén. Ennek amúgy van írott know-how-ja is. Itt pedig egy baráti példa az idei fesztiválról. Hogy az egészből mi is a take away, azaz mit is tanultunk ma? Vagy tartsd magad távol a színpad előtti résztől (ez persze egy rokkfeszten meglehetősen puhap.cs hozzáállás) vagy ha nem akarsz két héttel később is barnás földet fújni az orrodból, akkor nyomj egy kendőt az arcodba, nem véletlenül tolták így a menő banditák sem.
Itt valaha még zöldellt a gyep
A távolságoknak hála a fesztivál területén fellelhető kajaárusok megehetősen jó pozícióban vannak a minél hitványabb minőségű kaják pofátlanul drágán történő értékesítéséhez. Főleg magyar árakhoz szokott lelkes fesztiválozók körében elterjedt szokás étkezés előtt pár heveny szitokcsokor elmormolása, hogy utána a félig sült girosz a száradt pitával végképp fröccsözésre kényszerítse a gyanútlan áldozatokat.
Szóval, ahogy évről évre egyre több embert csábít ez a paradicsomi környezet, úgy növekszik a környező szemét, mivel annak összeszedése szigorúan előre lezsírozott meló, így a fesztivál ideje alatt szinte lehetetlen kukát lelni. Jó, 5 Ejuró kötbért kapásból levesznek rólad a bejáratnál, amit csupán egy 30 literes fekete hullazsáknyi szemét összegyűjtésével kapsz vissza, ehhez viszont nem igazán kell különösebben megerőltetned magad. Emellett pedig 10 év után rendületlenül, továbbra is egy, azaz 1 zuhanyrészleg található a területen, amit este 7-től reggel 7-ig biztos ami biztos lezárnak, nehogy… őőőő… ezt a mondatot asszem nem tudom értelmesen befejezni. Ide pedig nyitvatartási időben nem olyan egyszerű ám bejutni, alsó hangon 20 perc várakozással kalkulálhatsz, frekventált időben pedig – leginkább reggel 7-től délután 4-ig – akár kicsit többel is.
A felhő miatt úgy tűnik naplemente van
Akiben mindezek után esetleg fölmerülne a kétely – mint ahogy legutóbb apukám is nekem szegezte a kérdést – hogy mi a bánatért éri meg rászánni egy hosszú hétvégét és egy valag pénzt erre az egészre? – na jó, apum úgy kérdezte, hogy „Nem vagy már te egy kicsit túl öreg ehhez?...” – annak most itt helyben megmondom a frankót: Csak. Mert itt végre kiszakadsz a komfortból. Végre mindenki pont annyira veszi komolyan magát, amennyire alapesetben kellene. Zéró stressz (már ha hajlandó vagy felülkerekedni a fizikai megpróbáltatásokon, meg az osztrák árakon). Mert itt különösebb következmény nélkül kitombolhatod magad, és nem az irodában szakad majd el véletlenül a cérna egy átlag szerda reggel, a hiú ábránd pedig, hogy a felsővezetők üvegkalitkájához vágod full erőből a monitorodat, továbbra is csak b) terv marad. Persze mindezt fejben lepörgetve továbbra is kiülhet az ördögi vigyor az arcodra, az irántad táplált félelem általában kevesebb rádpasszolt melóval hálálja meg magát. (a szerk. saját tapasztalatából származó megjegyzése…) Meg nem utolsó sorban minden évben olyan bitang erős line up-ot rak össze a szervező brigád, hogy akár kizárólag a zene miatt is simán érdemes lenézni.
Szieszta egy kora esti koncert alatt
Persze én is jól elterveztem, hogy majd megnézek mindenféle bandát, aztán nyilván feleannyit sem láttam, mint amennyit lehetett volna. Volt, amit önhibámon kívül késtem le, erre már utaltam a bécsi reptér és Nova Rock közti 3 és fél órás utammal, bár mondjuk ebben a kedves program összeállítók is vétkesek, elvégre hogy a bánatba lehetett a Buckcherry-t délután 2-re berakni?! Na mindegy, nyilván felesleges lett volna felcseszni magam rajta, inkább csak átváltottam a jól bevált fesztiválos öltözékemre – rövidgatya + flip-flop – töltöttem magamnak egy whisky-t – urasan műanyagpohárba – és felkészültem a party további részére.
Dzsó muzsikál a hangszeremen
A koncertek közül nálam a Steel Panther vitte a pálmát – pedig Arch Enemy is volt – ennyi idiótát egy rakáson már rég láttam, viszont hihetetlen mennyire jól meg tudják győzni a csajokat, hogy villantsák a melleiket. Jó, persze az ilyen a hölgyek előszeretettel ülnek fel egy általában, magas, nagydarab, friendzone gyanús lelkes pasi nyakába, hogy az egész buli alatt csak várják, míg a kivetítőn végre ők jelennek meg és máris lehet emelni a pólót/topot, melltartó persze nincs egyiken sem, és úgy érzem ez így is van rendjén. Zeneileg annyira nem az én világom amúgy, de az átkötő szövegek mentesek minden nemű komolyságtól, és általában egyetlen téma köré összpontosulnak: hogyan fogják a szépséges zenekartagok a lelkes rajongó csajok hadát egymás utána…nos …jól megszeretgetni koncert után. Lályk.
Másik igen meggyőző zenekar a Black Stone Cherry volt, és megint csak nem a zene nyűgözött le, hanem iszonyat energiával tombolták végig a bulit. Kevés ilyen power zenekart látok mostanság. Jó, mondjuk Indiában ez amúgy is elképzelhetetlen. De tény, hogy menő volt.
Arch Enemy szokásosan rombolt, mindössze csak két challenge merült föl a produkcióval kapcsolatban, az egyik, hogy délután 2-től játszottak – más akkor még javában aluszik! - a másik meg, hogy 7 számot összesen, ez barátok között sem volt meg 35 perc… Viszont arra bőven elég volt, hogy az orrom, szemeim, szám és a tüdőm full telement a már előzőekben taglalt por formátumú földdel, ezzel megkoronázva az előző hetek koppenhágai pollen mérgezését. Teher alatt nő az ember légző rendszere is, na.
Most látom, hogy a tömeg hiányzott az összes eddigi képről
Viszont sajnos lemaradtam az exkluzív David Hasselhoff „koncertről”… Semmiféle kézzel fogható mentségem nincs, belátom puhány voltam… Az úgy volt, hogy Iron Maiden után (!!!!) következett a programban, mint a szombat este záró mulatsága – Maiden amúgy szokás szerint hihetetlenül frankó show-t mutatott be és nyilván olyan magasra rakta a lécet, hogy a többi zenekar észrevétlenül limbózhatott át alatta – viszont addigra olyan rohadt hideg lett hirtelen, hogy vissza kellett caplatnom az x km-re lévő sátorhoz valami kapucnis pulcsiért, hogy ne hűljön le bennem túlságosan az addig elfogyasztott jelentős mennyiségű sör. A művészúr (?) bizonyára jól stand-upolt, bár állítólag ellőtte az egyetlen sláger számát nyitó nótaként, ez pedig ugye végzetes hiba egy olyan előadónál, akinek nem igazán vannak értékelhető munkái.
Májköl természetesen KITT pajtijával együtt érkezett a fesztiválra is
De hát ez a 3 nap is túl gyorsan elrepült, és a hétfő reggel iszonyat sebességgel rántott vissza a mindennapok valóságába, még ha ezúttal magyar földről is kellett belogolni a pesti irodában. Egy dolgot ismét tanultam a fesztiválozásból, természetesen nem azt, hogy többet nem szeretnék menni, hanem fesztivált követően legalább 48 órára van szüksége az emberi szervezetnek a regenerálódásra, mégpedig egy olyan zen állapotban, ahol az agyi munka nagyjából arra korlátozódik, hogy éppen milyen kaját vigyél be a rendszerbe és a Family Guy-os poénokat még pont megértsd.
Idén ez sajnos nem sikerült, jövőre viszont már eggyel bölcsebben lehet nekiállni a szervezésnek. Bár figyelembe véve az indiai vezetőség döntéseinek hatályosságát - ami nagyjából 5 perc és 7 nap közé esik random select módon kiválasztva, közben többször akár totál 180 fokos fordulatot is véve – valószínűleg nem lesz feszültségmentes.
Kedves honfitársaim a fesztivál területén vigadnak
A nyár ezt követő része elég érdekesen telt, mivel ekkor még bőven nem értek véget a trip-jeim. 1 hét magyarországi tartózkodásomat újabb 1 hét Koppenhága követte, utána igaz, hogy végre 3 egymást követő hétig egy helyben ülhettem a seggemen Mumbai-ban (a monszun kellős közepén) de július végére megint csak Dániába rendelt a Nagy Szem újfent 1 hétre. Ott meg kiderült, hogy fölösleges olyan hirtelen visszatérnem Mumbai-ba, mivel a visszautamat követően 6 nap múlva úgyis megint CPH-ban kell tartózkodnom – ez volt augusztus eleje. Igen ám, de erre a 6 napra muszáj volt megint Indiában repülnöm, mert át kellett adnom a magamba szívott tudást a munkatársaknak. Persze így 2014-ben a videokonferencia lehetősége szóba sem jöhetett, elengedhetetlen volt a személyes megjelenés. (az értelmet nem kell benne keresni, a döntés indiai részről történt), Próbáltam ez után más szálakat is pendíteni, hogy azért egy Mumbai-CPH út meglehetősen költséges, nem-e lenne jobb ötlet, inkább Pesten meghúzni magam erre a pár napra - meg éppen a bruttó 2x15 óra utazásra szánt hétvégi (!) időt is lehet, szívesebben költeném másra - de nem jött be…Szóval vissza 6 nap India – meg sem lepődtem, hogy az előre megbeszélt, többiek számára tartandó előadásomból nem lett semmi - hogy utána megint vissza két hét Dánia, mielőtt másfél hét hazalátogatás. Röviden ennyi.
Viszont végre úgy fest, hogy most egy ideig nyugi lesz és nem fogok kimozdulni Indiából pár hónapig. Ez nyilván napról napra változhat. Mindössze egy két hetes szabi van beszervezve Ádám barátommal, aki magyar földről érkezik ki hozzám vendégségbe október elején – p.s. a páleszt otthon ne hagyd! – a túránk pedig a következő állomásokat fogja érinteni: Goa, Kerala és Udaipur, avagy 11 nap India körül. Asszem lesz miről írni megint!
