A nagykövetségnek és leginkább a bürokráciának hála még mindig itthon vagyok, igaz, most már tényleg meg vannak számlálva a napjaim magyar honban, hiszen augusztus 22-re szól egyirányú jegyem Mumbai-ba. Félreértés ne essék, nekem aztán abszolút nem sürgős itt hagyni a jóféle hazai nyarat, már csak amiatt sem, hogy kint még azért mindig éli világát a monszun, és hetek óta nagyjából változatlan az időjárás, azaz nappal 27, éjszaka 24 fok, 90%-os páratartalom, és napközben non-stop szakadó eső… Mondjuk itthon is kezdtem unni az éjszakánkénti 34 fokot a panelben, de ennek szerencsére a napokban pont vége szakadt.
Következzen a vízumom megszerzésének rövid, ámde tanulságos története:
Szóval még javában mulatoztam június végén a Rockmaraton-on, amikor is hívtak az irodából kedd reggel, hogy megérkezett Indiából a vízum igényléséhez szükséges utolsó láncszem, azaz az indiai céggel kötött szerződésem eredeti, nótorált – az indiai állami pecséttel ellátott – példánya. Hogy a további késéseket minimalizáljuk, gondoltam jófej leszek és csütörtök reggel még a szabim idusán beugrottam az irodába, kinyomtattam az előzőleg on-line vízum kérelmi lapot, azt hozzápakoltam a két napja érkezett szerződéssel együtt az addig kb 10 más, vízum kérelemhez szükséges egyéb dokumentumhoz és az előírásoknak megfelelően jól össze is tűztem azokat. Majd telefon a követségre, hogy akkor vinném is be, de ez persze nem így működik, mert mindig az online form kitöltését követő munkanapon lehet csak bevinni az új kérelmeket, és természetesen pénteken ők nem dolgoznak, szóval hétfő reggel 10 és dél között várnak szeretettel. (Eszembe is jutott a Külkeres éveim folyamán annyi kedves órát szerző TO nyitva(nem)tartási ideje).
Hohó, hát akkor ez igazából nem is baj, úgyis pont vasárnapra volt betervezve a hajam nyárisaítása, így legalább már a vízum fotón is új séróval, frissen borotvált, fülbevaló mentes, leginkább érettségi tablóképhez hasonlatos fejjel leszek rajta. Már csak keríteni kellett egy helyet vasárnap este, ahol lehet 2 db 5x5cm-es fotót készíttetni, hiszen a magyar szabványoknak megfelelő méretű igazolvány kép sajnos pont nem elfogadott az indiai vízumhoz... Röpke fél óra ügyködés után rájöttem, hogy az aluljárókban található, magukat szuper praktikusnak és gyorsnak tituláló igazolványkép automaták pont nem tudnak ilyet készíteni, ellenben az általuk kidolgozott képek minősége meglehetősen hitvány, a kért fényképek számától függetlenül pedig egy darab fotó papírra nyomják ki azokat, így szerezve még némi extra snicceres melót is a kép boldog tulajdonosának a képek kivágásával. Miután amúgy 20 percig forgattam a széket a megfelelő magasság kiválasztásához – értsd, hogy ne kelljen előre görnyednem – és a zöld gomb lenyomásával villant a vaku, közölte, hogy a kép nem felel meg az előírásoknak, mert a a hajam fölfelé kilóg 1 centivel a képről… Ja igen, és pénzt vissza nem ad az automata onnantól kezdve, hogy te bedobtad, tehát ha időközben meggondolod magad és mégsem szeretnél képet készíttetni, akkor ezzel csupán a következő delikvens ingyen kép készítéséhez járulsz hozzá. És nyilván kéretik a pontos összeg előre kikészíteni. Még szerencse, hogy találtam aztán a Nyugatvégben egy nyitva tartó fotóst, így végül a probléma kisebb kitérőkkel ugyan, de megoldva.
Másnap, egészen pontosan július 1-jén reggel vittem is a vaskos paksamétát a követségre, ahol egy viszonylag szimpi indiai csókának adtam át a papírokat. Ő azok végignézése közben ütemesen bólogatott és a végén közölte, hogy nem hiányzik semmi, minden papír rendben van, hívnak telefonon, amint megvan a vízum. Kérdésemre, hogy mikor számíthatok erre a hívásra azt mondta, hogy maximum három hét múlva esedékes is lesz, sőt lehet, hogy már hamarabb, így az augusztus eleji indulás abszolút rendben van. Na gondoltam, megérte fölvenni az öltönyt meg a nyakkendőt, mindjárt gyorsított eljárásban részesülök, nem lesz itt semmi probléma.
Aztán teltek múltak a napok illetve a hetek, én pedig - okulva Gergő munkatársam szintén indiai vízum mizériájából - két hét után rájuk is csörögtem, hogy lássák, érdekel a mielőbbi teljesítés, meg hogy kicsit megjegyezzék a nevemet. Kérdeztem is, hogy akkor mi a helyzet, tartható lesz-e a beígért három hét. A magyar recepciós csaj tök kedvesen felvilágosított a vonal másik végén, hogy igazából a munkavállalói vízumoknak alsó hangon egy hónap szokott lenni az átfutási ideje, attól függetlenül, hogy a papírokat átvevői indiai úriember mit mondott, de nyugodjak meg, szólnak, amint megvan. Végül is, a leendő indiai főnököm kívül igazából senki más nem sürgeti a dolgot, szóval no-para, vártam még egy hetet, hogy leteljen az előzőleg ígért három hetes periódus és hívtam őket újra, hogy kicsit megolajozzam a folyamatot. Ugyanaz az illedelmes magyar hölgy válaszolt a hívásra és közölte, hogy folyamatban vannak a papírok és szólnak, amint elkészül. Persze én már számítottam erre a bravúros leszerelő mondatra, és gyorsan ki is játszottam a következő ütőkártyámat, közöltem, hogy akkor szeretnék beszélni a konzul úrral, biztos ő is nagyon örülne neki, ha megismerne engem. Természetesen, ő kapcsolná is szívesen, csak éppen nem elérhető, inkább próbáljam meg pár nap múlva. „Őőő… és pár nap múlva egészen pontosan melyik nap és mikor is?” Na jó, akkor telefonáljak csütörtök délután 2-kor. Szuper. Három nappal később rendületlen erőkkel tárcsáztam őket újra. „Igen, máris kapcsolom a konzul urat…” aki föl is vette. „Good afternoon Sir…” kezdtem illedelmesen, majd nyomtam is az előre jól kifundált szöveget, hogy akkor érdeklődnék, mikorra várható a vízum elkészülte, már nagyon érdeklődnek a kinti kollégák stb. Ez rendben is volt odáig, hogy legutóbb azt mondták nekem, max. három hét múlva kész a vízum. „3 weeks maximum? No no no, 3 weeks MINIMUM…” Szerinte biztosan félreértettem a kollégáját, de nyugodjak meg, hívnak amint megvan… Hát jó, akkor megnyugszok, sőt eszembe jutott, hogy ráuszítom a kinti HR-t is a követségre, majd ők ledílelik a dolgot egymás között. Ez az ötlet tetszett is az indiai illetékesnek, megkértek, hogy egyeztessek le egy időpontot a konzullal. Ez sikerült, mondjuk a nagykövetségen nem értették miért van erre szükség, majd szólnak úgyis, amint megvan.. Ettől függetlenül kedd-csütörtök délután 14h-tól lehet telefonálni.
De végül aztán már nem is volt szükség a telefonkonferenciára, mert augusztus 1-jén csütörtökön, pont egy hónappal a leadás után jött a hívás a követségről, hogy jóváhagyták a kérelmet, csak regisztráljak már újra az online felületen és nyomtassam ki a jelentkezési lapot újra, mivel pont aznap járt le az előző. Nem mintha azon lett volna lejárati dátum, de persze, semmi probléma, ezen már aztán nem fog múlni semmi. Hétfőn bevittem, leadtam az útlevelemet, hogy aztán csütörtök délután a 37°C-ban visszakapjam azt, benne pedig ott mosolygott rám a friss, employment visa. Mission accomplished!
A (z átmeneti) költözés:
Persze a vízumon kívül sok más egyéb elintéznivalóm is akadt az elmúlt hetekben, beszerezni ezt-azt az utazáshoz, odabent a cégnél átadni az ügyfeleket, oltások második köre, és tekintettel arra, hogy a szerződésem megkötésekor még augusztus elejei kezdés volt beígérve, így kénytelen kelletlen voltam elhagyni Dévai utcai kies lakhelyemet is július végén. A dolgot csak nehezítette, hogy a cuccaimat is külön kellett szedni, mi az, amit magammal viszek majd a gépen, és mik azok, amik hajóval – stílszerűen konténerizálva – erednek majd a nyomomba. Múlthét pénteken az utóbbi „csomag” feladásra is került, alig 6-8 hét alatt várható is az érkezése Mumbai-ba. A pontos cím számomra egyelőre még ismeretlen, úgy is mondhatjuk, hogy mire a cucc megérkezik, addigra kell megtalálnom odakint azt a lakást, amely előre láthatólag két évig fog otthonomként szolgálni. Az eddig begyűjtött információk alapján ez jónak ígérkezik, de nem szeretném elkiabálni dolgot, majd hiszem, ha már átvettem a kulcsokat a főbérlőtől.
Még jó, hogy Bélzsák óriásherceget már július elején áttelepítettük új otthonába, ahol a kezdeti sokkhatás után viszonylag hamar, pár hét alatt megszokta az új környezetet. Most, hogy már másik két fajtársával is együtt lakik – egy labrador kutya, egy kacagó gerle, és egy patkány mellett – hamar elő is kerültek a hierarchiában betöltött szerepek, és egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy Bélzsák igencsak a legfelső szintre pályázik. Így rendszeresen megkergeti a másik két macskát, néha azok seggébe harap, amire ők hangos fújással és/vagy üvöltéssel válaszolnak. Akad utána bőven hátpúpozás is, szóval próbálgatják egymás határait. És persze ha mindez a kutya mellett történik, akkor igyekszik ő is csatlakozni a mókához, általában hangos röfögésszerű felhördüléssel, amitől azután a macskák villámgyorsan három irányba spriccelnek szét bútorokat és egyéb berendezési tárgyakat borogatva, eddig a legkomolyabb az volt, amikor Bélzsák felborított, egy a falnak támasztott vaskos faajtót. Amúgy jól kijönnek egymással, legalábbis amikor épp egyikük sincs megőrülve.
Csak az a biztos, amit már megtörtént:
A változás jó! Átlagosan ugyanis hetente kétszer változott, hogy akkor most Mumbai-ban vagy Koppenhágában kezdek – egyáltalán lesz-e utána tréning valahol – emellett többször feltették a kérdést a kintiek, hogy tudok-e menni már akár a jövő héten, vagy éppen elég lesz majd csak három hét múlva. A lényeg, hogy ezek különböző kombinációja rendre percek alatt módosult, ami nyilván kihatással volt a költöztetésre, dokumentációra, meg úgy alapvetően minden másra is.
A dolgok jelenlegi állása szerint viszont Mumbai-ban fogok kezdeni, egészen pontosan augusztus 26-án hétfőn, majd miután megvolt a regisztráció – ez állítólag pár hét alatt akár meg is történhet… - meg kiértek cuccaim és beköltöztem az új helyre, utazhatok Dániába kis fejtágításra. De addig még bőven van idő, van még lehetőség variálni. Majd meglátjuk.
Következő bejegyzés aztán már várhatóan 3,5 óra csúszással Kelet felől fog érkezni, addig meg mindenki menjen és élvezze a nyarat! ;)
