Gördeszka, lézer, degeszrezabálás
Visszavonom ha bármi rosszat is mondtam ezidáig a Szitibankról, ugyanis nagy-nagy örömömre postázták a levelet amely szerint az ominózus napon hiba történt a kézpénzfelvét közben, amiért szíves elnézésemet kérik és visszautalják a szóban forgó összeget. Szóval juhúúúú és hurrray, megúsztam tanulópénz nélkül a dolgot! És ráadásul milyen kedvesek voltak! Bár majd hiszem ha megjött a lóvé…
Múlthéten kaptam kedves munkáltatómtól ajándék tollat amihez használati utasító is járt. A szépen megmunkált külsőt leszámítva egy teljesen átlagos íróeszközről van szó, így a mellékelt papírfecnit nyugodt szívvel dobhattam volna a kukába így első körben. Aztán csak győzött a kíváncsiság és a leírást olvasgatva máris értelmet nyert a toll melletti dobozban található 6 kis ezüst színű, fájdalomcsillapítóhoz hasonlatos valami, magyarán laposelem. A felismerés öröme csodálatos volt: wow, laser-pointer van a végén! Fasza, úgyis sokat szoktam prezentációt tartani – évente úgy nagyjából egyet sem – szóval ismét egy remek, személyre szabott céges repi cucc.
Csak röviddel később realizáltuk P-vel, hogy ez valójában nem nekem szólt mint ajándék, sokkal inkább Bélzsák főhercegnek. Hiszen amint megpillantotta a gyorsan mozgó, apró, vörös színű pontot a szőnyegen, rögtön felismerte benne magát a sátánt és szent küldetésének érezte – illetve érzi a mai napig – annak levadászását és felkoncolását. Sajnos a fizika törvényei szerint erre nem igazán fog sor kerülni – már amennyiben a vörös pontra gondolunk nem pedig annak kibocsátójára – de őt ez a legkevésbé sem érdekli. Visszatérve az első találkozásukra, a hatás drámai volt: A cica szemkápráztatóan gyors, gördeszka-mozgással* eredt a fénypont nyomába, követve azt ágyon, széken, kanapén, szekrényen, cipőn, falon át mindenhová. A dologban az a legérdekesebb, hogy elég hosszú ideje ez volt az első foglalatosság ami igazán felkeltette az érdeklődését – a vacsorán kívül – és képes volt 15 percig is mozdulatlanul, pattanásig feszülő izmokkal és idegekkel várakozni ott, ahol legutoljára eltűnt kicsiny, vörös színű ellensége, hátha újból felbukkan és végre rámérheti a végső csapást. Jó, gondoltuk ez ilyen hirtelen jött hóbort, majd hamar érdektelenné válik a vadászatban de szerencsére nem szegte kedvét, hogy még egyszer sem sikerült túljárnia a fény eszén. Így végre aktívan sportol Bélzsák is, képes akár az egész lakást napi többször körbefutni, olyan Ponyvaregényesen szólva: “ha álmából keltik is föl”. Már úgyis régóta szerettük volna minél életre valóbbra képezni őt, és ez most egy igen hasznos, egyszerű – akár ülve, sört kortyolgatva is lehet az edzést tartani – és célravezető foglalatosságnak tűnik, elvégre fejleszti a gyorsaság, ügyesség, állóképesség és érzékelés skill-jeit is.
Hú most hétvégén milyen jót/sokat/sokszor kajáltam otthon!!! Ezt külön szeretem ebben a társadalom jelentős része által kizsákmányolt ünnepben, hogy ilyenkor otthon elkészülnek a sokak által – szerintem is – a “Világ legjobb kajáinak” méltán titulált különleges gasztronómia csodák. Amiket nyilván hülye aki kihagy, és nem csupán a rendkívül magas élvezeti értékek miatt – ez vitathatatlan – hanem az így eltohonyult test által gerjesztett akaraterő boost miatt is. Utóbbi persze szigorúan csak a kajakóma lecsengése után jelentkezik. Abban azért remélem mindenki egyetért, hogy ezek az étkezések még ha egyénenként különböző mértékben is, de hozzájárulnak a boldog ünnepléshez.
Ez a hét megint zsúfolt lesz, főleg, hogy mind az 5 nap tolni kell a gyár szekerét is. De nem baj, pénteken meg legföljebb nem megyek sehova aztán nézem a Jurósporton a “Kő-papír-olló” WB-t. Na jó, ez nyilván nem opció, ennél egészen biztosan akadnak aktívabb programok is, bár hozzáteszem: amint megtudtam, hogy létezik ilyen azért eszembe jutott, hogy valamikor biztos megnézem mi fán terem. Kíváncsi vagyok, hogyan lehet benne taktikázni. Meg mégis na, elég komolynak tűnik.
Ma estére remek, pompás egyúttal nagyszerű programot kínál az utolsó beadandó dogám megírása aminek emlékeim szerint december elején volt a leadási határideje, csak hát közbejöttek halaszthatatlan tennivalók az elmúlt hetek folyamán. A lényeg: alig várom, hogy megszabaduljak a tréning okozta nyűgöktől, még ha nem is szakadok meg a nagy munkában. Csak sajnos ez pont nem olyan probléma ami magától megoldódik, bármennyire is várom azt.
Ja igen, Ziggy óriás erőkkel keveri az újonnan rögzített Sick Stars nótákat, így rövidesen mindenféleképpen publikáljuk azokat szokásosan honlapról, jó minőségben letölthető verizóban. Lesznek rajta még koncerten elő nem adott dalok is, illetve olyanok is amelyek – ha emlékezetem nem csal – maximum egyszer kerültek föl setlist-re.
Ha valaki kíváncsi a Sickmas című nótánk klipjére, az itt megtekintheti. Egyébként pedig hallgassatok Volbeat-et mert az is jó.
* Vertikálisan összehúzza magát vadászat közben, hogy kevésbé legyen feltűnő, hosszában kinyújtózik, hogy azonnal meg tudja támadni a zsákmányt. Amint bemérte az áldozatot a testtartásra ügyelve megrohamozza azt, eközben a lobogó bundája adja meg a leginkább gördeszkához hasonlató testformát. Igyekszem majd fényképpel is alátámasztani a természet ezen csodáját.
Az alábbi sztori nemrég esett meg velem, és szerintem mindenki profitálhat belőle:
Péntek délután 16:10 – Rohanok kifelé az irodából, hogy elérjem a 17:15-ös egri buszt, és ráadásul előtte még haza is kell ugrani a cuccaimért az albiba. Az egyetlen esélyem, ha összeszedem a gondolataimat – mondjuk ez már egy paradoxon – és otthon úgy max 5 percet töltök. Gyorsan betérek még pénzt fölvenni, közben a gondolatok csak úgy cikáznak az elmémben…Szóval: kártya behelyezése az ATM-be…”Hm.. be kell tennem 2 pólót, két gatyót, parfümöt…” – PIN kód beütése – “Ja, lakáskulcs, személyi…”- összeg kiválasztás – “Úúú anyunak a kajásdobozok…” az automata kiadja a kártyámat amit szemet kápráztató gyorsasággal vágok zsebre, és már rohanok is tovább… Metrózás, szaladás, hazaérkezés. Nem sokkal később gondolkodtam el: “Hm…nem igazán emlékszem a mozdulatra amikor eltettem a pént az automatából.” Ez pedig nem volt véletlen. Benyúltam a zsebembe a magyarázat így pedig már egészen kézenfekvő volt: Nyilván nincs meg a lóvé mivel otthagytam az automatában…A szóban forgó összeget inkább nem mondom meg, de legyen elég annyi, hogy Pesten BÁRMELYIK szórakozóhelyen alélttá tudnám inni magam ennyiből. Persze a banknak aztán nem teljesen így meséltem el a sztorit, mivel nem akartam, hogy komplett idiótának nézzen megint valaki. Arról nem is beszélve, hogy lehet el sem hitték volna, mondván, hogy senki nincs ilyen hülye. Na a lényeg, hogy nem sok esélyem van rá, hogy visszakapjam az összeget.
Szóval a tanulság: Annyira nem érdemes sietni. Vagy mondjuk: Ne legyél ennyire figyelmetlen. De leginkább: Ha megállsz pénzt fölvenni, akkor vegyél föl pénzt és ne csak a bankkártyát járasd meg az ATM-ben. Nekem elég drága volt ez a tanfolyam. És igen, tudok ennyire összeszedett, mármint szétszórt lenni.
Múlthét pénteken megejtettük P szülinapi zsúrját. Ismét bevállaltuk az előbuli rendezését napfényes Dévai utcai nemesi kúriánkban, amivel megint csak nyertünk magunknak egy mindenre kiterjedő nagytakarítást. Legközelebb az afterpartin megadjuk az esélyt másoknak is, hogy ebben besegítsenek, jelentkezni nem kell külön, csak másnap megjelenni. Hogy legyen egy kis motivációs tényező: fizetek is érte, de tényleg. Visszatérve, az eseményen tiszteletét tette Bélzsák óriásherceg is, aki teljesen saját elhatározásból jelent meg a színen, ezzel is emelve az este hangulatát. Ellenben nem kívánt sokáig maradni, de némi ráhatással – ez alatt mindenféle gügyögést, ölelgetést becézgetést és szeretgetést értek – végig jelen volt. Szinte hihetetlennek tűnik, de megúsztuk anyagi kár nélkül az pre-partit, még csak egy pohár sem tört el. Köszönhetően ez mondjuk annak is, hogy végre megdobtuk az IQ próbát- így kb az 5. estély megszervezése után – hogy igen hasznos dolog a műanyag eldobható pohár. Olyan 11-re sikerült a vendégsereget kitoszogatni az uradalmunkból és továbbállni, majd két állomásos metrós joyriding után betértünk egy Zichy utcai ivóba. Itt az ünnepelttel karöltve kétszer is fossá verettük magunkat csocsóban, így nem jött be a mondás, hogy a szülinaposnak mindig igaza van, illetve, hogy ő a világ császára. Kivételesen én tanultam belőle, P még később is bátornak érezte magát és újra próbálkozott. Többször is. Egyik kedvenc volt főiskolai tanárom szófordulatával élve: “Nem jött össze”…Telt-múlt az idő, aztán kb fél órán keresztül kerestem a kabátomat sikertelenül, kezdett is élénkülni bennem a hőzöngés, még jó hogy nem egyedül voltam, különben biztos eltartott volna egy darabig mire meglesz. Na itt jött el az a pillanat amikor is beláttam, hogy nem sok értelme van a további party time-nak. Maradt a hazakullogás.
Kedves karácsonyi nótánk klipforgatása a közelmúltban zajlott, egészen pontosan két nap alatt fel is vettük a nem túl hosszú nyersanyagot. Ezt követően a legutóbbi szombaton össze is ültünk megírni a forgatókönyvet, mert ugye anélkül igen körülményes lenne vágni a felvételeket. Mondjuk lehet más ezt a forgatás előtt tette volna meg…Nem baj, szeretünk különcködni. Viszont egy valamit be kellett látnunk: NAGYON hitelesen tudunk csövest alakítani, és a külső átalakuláshoz is jóval rövidebb időre volt szükség mint mondjuk fölrakni egy koncertsminket. Igyekszünk ezen nem elgondolkodni.
Az új demó album is készül, csak mondjuk ezt sem sietjük el. Az tuti, hogy december 15-ig valami el fog készülni ha már akkora lett kitűzve a lemezbemutató. Remélem azért addigra az album címén kívül hangzóanyagot is tudunk majd prezentálni. 10 nóta van egyébként “pending” státuszban, kis szerencsével illetve annál több időbefektetéssel biztosan el fogunk jutni a kész állapotig. És akkor legyen ez a reklám helye, bár tudom még kicsit korai szólni, de december 15-én szerdán a Rocken Dogs-zal csörömpölünk egy jó hangosat a Rocktogonban. Igyekszünk, hogy egyszer a fly-eren lévő csajok is ott legyenek valamelyik bulinkon, én legalábbis nagyon örülnék nekik. Meg szerintem sokan mások is.
Ez a hét eddig papírforma szerint zajlott, a szokásos kellékekkel: Lics bor, gitár, Xbox, Rocktogon, KK, sörözés meg benéztem az irodába is párszor. Na jó, egészen pontosan ötször. Illetve kipróbáltam a kettlebell nevű sportot ami egyébként tök érdekes, meg hasznos is, mi sem mutatja jobban, mint hogy két napja iszonyú izomláz van a seggemben meg a combjaimban. Majd még eldöntöm, hogy kérek-e belőle máskor is.
Egy igen bölcs gondolattal zárom soraimat, amely Robert Merle tollából származik és a Francia História 2-es vagy 3-as kötetében olvasható: “Ne legyél mohó a szerelemben, tudni való, a rossz leányok kórságot hoznak a testre s kárhozatot a lélekre.”
Íme rövid, és nem túl tanulságos története múlt heti londoni kalandjainknak:
Szóval múlthét csütörtökön összecsomagoltunk P-vel egy-egy válltáskányit legpompásabb földi javainkból, majd fölkerekedtünk, hogy a hét további részét az Egyesült Királyság fővárosában töltsük. A reptéri fémdetektorokat nem sikerült átverni, P cipőjében némi metált véltek fölfedezni, így azokat kivizsgálás céljából biztos ami biztos pár percre elvitték. Miután nem találtak bennük kézigránátot, nálunk meg vállról indítható squad rakétát utunkra is engedtek. Korábbi tapasztalatokból okulva a duty-free-ben vettünk az útra egy üveg (akarom mondani műanyag flakon) Ballantines-t, egy JD-t kedves kinti útikalauzunknak Adricának, meg egy csík arany Marlboro-t csak úgy. Utóbbi mondanom sem kell Forintra pontosan annyi volt mint bármelyik másik magyar árusítóhelyen. Miután a beszálló kártyáinkat negyedjére is megnézték – ezúttal a sztyuardesz – helyet is foglalhattunk a járaton. Úriemberek lévén megvártuk míg a gép eléri az utazó magasságot és csak ott vertük csapra italunkat. Hamar kiderült viszont, hogy a whisky-t kicsit elkalkuláltuk, tekintve, hogy még bőven nem tartottunk az út felénél amikor az sajnos úgy döntött, hogy elfogy. Azért nem estünk kétségbe, inkább kipróbáltuk a retyót 12.000m magasban, az út további részében meg bámultuk a felhőket, illetve vártuk a landolást. Leszállás, útlevél ellenőrzés pipa, fel is szálltunk a belvárosába tartó buszra. 70 perccel később leszállás, és végre ihattuk az első kinti sörünket Adrival. Kissé már nyúzottak voltunk valami nagyobb volumenű hepajhoz, szóval inkább elmentünk szállásadónkhoz James-hez és megkóstoltuk a JD-t. Finom volt.
Péntek napközben turistáskodtunk a belvárosban, lőttünk is pár képet bizonyíték gyanánt. Az idő kurvajó volt, napfény, 20 fok, ittunk némi sört is kiadós ebédünk után, szóval világ-császára fíling. Odakint mindenképpen érdemes kipróbálni a Diamond White nevű cider-t, ami igen olcsó, és mondjuk úgy, hogy ár-érték aránya pedig zseniális az értékesítő szempontjából… Meglátogattuk Camden-t, a helyi metálos-rokkos arcainak kialakított negyedet, ahol kismillió pompa-szegecs-bakancs-póló-bőrkabát-rokkkütyü árus mérte portékáit. Rég láttam már egy helyen ennyi katonásan belőtt, színpompás tarajú punkot, akik valójában beépített ügynökei voltak a körlet tetkó szalonjainak. Nekünk szimpik voltak. A rockerbirodalom egyébként elég nagy, két óra hosszat tuti gyalogoltunk benne mire nagyjából körbeértünk.
Az egész napos mászkálástól kissé megfáradtan tértünk vissza aktuális londoni otthonunkba, itt jófajta magyar csirkepörit túrtunk vacsira, közben pedig Brahma-t kortyolgattunk viszkikólával, hogy emelkedettebb hangulatot varázsoljunk. Aztán beadás, belevetettük magunkat a kinti éjszakába. Londonban is szembesültünk a 11 után nem adunk ki szeszt a boltban szindrómával, amit sajnos nem volt annyira egyszerű orvosolni mint itthon, mert tényleg nem adtak kisboltban sem, benzinkúton sem, meg a Food&Wine fantázianevű ellátóban sem, ahol mint kiderült nem árulnak nappal sem alkoholtartalmú nedűket…Szóval megérkezés házibuliba, üres kézzel, csubi módon. Itt kétféle parti ment a két szobában, a kisebbikben pakisztáni-francia-mexikói nemzetiségi glamszter ugrabugrálás zajlott festett szemű szimpatikus úriemberekkel, ordító party zenével, a másikban meg 20′-as évek gengszter-bulija korabeli ruhákban. Sajna nem tudtunk előre erről, gondolom ezért néztek ki minket a zombis póló miatt kicsit. Telt múlt az idő, úgy döntöttünk ideje elmenni a mai attack fő helyszínére azaz vissza a camden-i rokknegyedbe. Röpke óra buszozás, teljes kijózanodás, de kedvünket csak az szegte igazán amikor is kiderült, hogy fél 2 után nem lehet bemenni a helyre és ekkor pedig már negyed 3 volt kb. Össze sales-es tudásunkat bevetve sem tudtuk rábeszélni a fekamacikat, hogy jobb belátásra térjenek. Szopóág. Hazafelé újfent szembesültünk, hogy London rohadt nagy, és itt azért nem igazán akarnál hazagyalogolni a partiból, azon egyszerű oknál fogva, hogy szimplán nem akarsz 40 megállótábla mellett elhaladni útközben. Viszont legalább ha beülsz a piros buszok emeletén a szélvédő elé, akkor lehet légbuszvezetőst játszani. Egy rövid ideig szórakoztató. Aztán nem.
Másnap reggel 8 óra tájban még az igazak álmát aludtuk volna, amikor is odakint elkezdték föltúrni a betont a járdán a helyi munkás arcok, mondanom sem kell, hogy pont az ablakunk alatt kezdték…Szóval nem mondhatnám, hogy kellő tapintattal ébresztettek föl, ezért kissé nyűgös voltam reggel, de azért némi harsány anyázás után lenyugodtam. Reggeli után folytattuk a város kulturális nevezetességeinek látogatását, és szerintem még így is maradt bőven látnivaló legközelebbre. A Buckingham palota melletti park olyan mint egy nyitott állatkert, szabadon bóklásznak itt mókusok, galambok, pelikánok, vagy 5 féle kacsafajta stb…Igazán jó arcok voltak, beszélgettem is sokukkal. De még fejlődnöm kell, mert sosem az enyém volt az utolsó szó. Ebédeltünk, néztük kicsit a Trafalgar Square-en az Afrikai Világnapokon keretében fellépő egyik formációt. A következő volt a felállás: 15 dobos meg egy táncos. Jól tolták egyébként. Aztán még lézengtünk kicsit erre-arra, bevásároltunk az esti partira. Ami így a második belvárosban töltött nap vége felé szemet szúrt, hogy nem láttunk egy deka falfirkát, vagy húgyátfolyást sem, és lehet én vagyok maradi, de ez nagyon tetszett.
Visszatérve James-hez jól bekajáltunk és nekiláttunk mixelni whiskey-pezsgő-energiaitalt. Túl finom lett, el is fogyott jó gyorsan. A rock’n'roll istenei által adományozott kegypontok száma maximumra emelkedett, indult a parti time. A buszon spicces állapotban végig kazoo-ztuk az összes eszünkbe jutó nótát, hogy gyorsabban teljen az idő. Volt szerencsénk aztán két rock’n'roll helyre is benézni, az első helyen férni nem lehetett annyian voltak, szóval kedvére faszozhatott mindenki akit csak ért. Természetesen itt is kilógtunk öltözködés-ügyileg mivel rövid úton feltűnt, hogy az emberek jelentős hányada enyhén szaggatott, piszkos-véres ruhában volt, és kinek lőtt seb, kinek véres kelések borították az arcát. Ezt akkor realizáltam, amikor is egy egész csini leányzó megszólított és az arcára nézve megpillantottam a gennyes vágást imitáló szinte tökéletesen megformázott sminket, 3 mp-ig kb komolyan azt hittem, hogy valódi… Szóval zombi party rulez, igazából tök vicces volt, nekem nagyon megtetszett ez a klub, ami amúgy Fox névre van keresztelve. Iszogattunk, ismerkedtünk, találkoztunk persze magyarokkal is, mint Londonban egyébként mindenfelé. Innen egy idő után elkezdtek átszállingózni az emberek a Decadence-be – ami egy pince rockclub – így mi is ugyanezt tettük, győzött bennünk a csordaszellem. A hely egyébként nem túl nagy, van egy szűk, sötét, és füstgéppel elég jól elhomályosított tánctér – véletlenül sem lehetett látni az itt táncoló csajok arcát…- meg kb 2 kisebb italozó-szoba. A pia viszont pofátlanul drága volt, egy 275ml-es söritalért 3,9 Font-ot kértek…Szóval egyre inkább csak józanodtam, ahogy telt-múlt az idő. A legnagyobb előnye a kocsmának az, hogy a tánctéren folyamatosan király zenék mennek, így aki a lötyögést preferálja, az biztos jól mulathat egész éjjel. Itt egészen zárásig maradtunk, és utána következett az igazi tortúra, visszajutni a szállásra. Fél 6-ra hipp-hopp otthon is voltunk…
Két és fél órával később pedig kelés, hogy elérjük a hazajáratot. Nem éreztük annyira, hogy ez jól esik, de inkább nem kockáztattunk. Még jó, hogy ráhagytunk kis időt, mivel a reptérre járó transzfer busz megállójában megtudtuk, hogy pont ma van az évente egyetlen alkalommal megrendezett London-Maraton futónap, így a fél város le volt zárva, a busz pedig kicsit odébbről indult. Egészen pontosan 4 metrót vettünk igénybe, hogy eljussunk oda…A buszozás után a reptéri jelenet már szinte filmesen alakult, szaladtunk mint a barom, hogy elérjük a gépet. Becsekkolás nagy nehezen megvolt, a fémdetektorok ezúttal az én cipőimre gerjedtek be, biztos ma én voltam metálosabb hangulatban. Szóval csak-csak elértük a járatot, volt is nagy boldogság, a hazaúton meg aludtunk mint akit fejbe rúgtak. Délután fél 6-kor érkeztünk meg Dévai utcai rezidenciánkba. Bélzsák kitörő örömmel fogadott minket. Otthon édes otthon…
Kofola, kafferbivaly, fagyispult
Szerda reggel 6:45-kor már nemzetközi üzletember outfit-ben indultunk Pozsonyba, hogy meglátogassuk az ottani terminált kedves ázsiai ügyfeleinkkel. Egyszóval remek volt. Bővebben: Szitáló eső, ocsmánynagy szél, szóval megint olyan érzésem volt, hogy oldalról esik, mindezt megspékelve pár igen fontoskodó kérdéssel vendégeink részéről. Dél körülre végeztünk is, majd pedig következett az ebéd, ahol is helyi arcok rábeszéltek, hogy kóstoljam meg a Kofola nevű nemzeti italt. Olyan Chandler Bing-esen szólva: “Hm…Ez igen érdekes.” Kb mintha kólát innál Unicum-mal csak alkoholmentes. Nekem nem jött be.
Hazafelé úton végre hódolhattam egyik legkedvesebb szenvedélyemnek, a munkaidőben való alvásnak. Valahogy az éterben csilingelő fillérek-forintok mintha megédesítenék ezeket a békés álmokat… Este két partira is hivatalos voltam, Erikusz szülinapi zsúrjára meg egy céges vacsira is. (Mielőtt még valaki azt hinné, hogy átlagban napi kétszer kajálok céges kontóra, annak elmondom, hogy először fordult elő ilyen sanyarú multirabszolgaságom végtelenül hosszú évei alatt.) Szerencsére a két esemény némi időeltolódással volt megrendezve így be lehetett sűríteni mindkettőt a programba. Olyan fél 10 magasságában másztam át enyhén ittas állapotban a vacsiról a szülinapi partira a Grinyóba. Ott végre nem kellett várni a borra (bezzeg a vacsinál igen!), odamentem villámgyorsan a pulthoz és fél perc múlva máris kortyolhattam az előzőleg fagyispultban (nekem legalábbis annak tűnt, de javítsatok ki, ha tévednék) tárolt nedűből. Itt aztán már nyakló nélkül lehetett vedelni, elvégre az igen szimpatikus vendégsereg is hasonlóan cselekedett. Jujj de jó is volt Már a buli. Szerencsére észnél voltam végig és nem kellett teleportálást igénybe venni a hazaúthoz.
Másnap reggel az irodában már nem volt annyira őszinte a mosolyom, kezdtem érezni az elmúlt napok megpróbáltatásainak hatásait. A meló meg ugye nem tart ébren még akkor sem ha sok van. Ilyenkor tudják feldobni a napot az ilyen, illetve ehhez hasonló videók: https://www.youtube.com/watch?v=CgKpZMqHvng Ezen tényleg majdnem behugyoztam. A kafferbivalynál csordult ki az első könnyem, a tetűs résznél meg konkrétan zokogva/ordítva röhögtem. Közben két kézzel próbáltam tompítani a hangomat, mivel ugye a jófajta irodai légkörben a túláradó jókedv nem túl gyakori, ellenben feltűnően gyanús. Szóval szerintem érdemesebb akkor megnézni amikor nincs ott a főnök. Estére pihenést, illetve diszkrét gamerkedést terveztem, így is már három napja nem lépett szintet a karakterem, rajtam meg kezdtek kijönni az elvonási tünetek. Viszont Adrica meg most tért haza külhonból hétvégére és megtisztelt bennünket, hogy szerény legénylakásunkban töltötte a csütörtök estét. Kitörő örömmel fogadtuk P-vel és így már természetesen az Xbox partit sem sajnáltam, helyette nekiálltunk szolidan borozgatni, szürkebarát rulez. Később Flóék is csatlakoztak hozzánk, illetve Zs is hazajött (elvégre lakótársam lévén már 4 napja nem láttam), ezért gyorsan pótolni kellett az ital készleteket. Bélzsák is aktívan részt vett az estén, a lányok megállás nélkül fogdosták a testét ő meg nem győzött menekülni a túláradó szeretetet elől. Egy ideig terveztük, hogy még elmegyünk valahova, aztán elfogyott 8 üveg bor, meg az óra is elütötte a tizenkettőt, szóval már nem is tűnt olyan jó ötletnek a kimozdulás. Másnap munkanap, úgy igazán partizni meg ráérünk hétvégén is. Na, majd kiderül. Egerben igen jó társaság fog összegyűlni szombatra, szerintem biztos király lesz.
Ossian!
Megint kedd este, hasonló viszonyok mint múlthéten: (eső, hideg, blablabla…) De nem baj, úgy voltam vele, hogy nem leszek most is panelpunk és csak kimozdulok valamerre, hétfőn már úgyis regeneráltam magam. Bár délután még nem voltam ennyire határozott, aztán némi Lics féle gyorsító meg a Junkies koncert várható élménye csak meghozta a kedvet. P céges ivászaton volt, Zs meg nem otthon, szóval egyedül vágtam neki a borongós éjszakának, Bélzsákot pedig otthon hagytam házőrzésre, biztos ami biztos.
A ZP-ben az idén jól bevált módszerrel indítottam, belépés után irány a legközelebbi pult és tanulva a korábbi tapasztalatokból gyorsan ellőttem az egyet fizet kettőt kap akciót mielőtt elveszíteném az italbónt. Utána két sörrel a kézben mentem egy kört ismerősök után kutatva, szigorúan kinyújtott lefelé álló karokkal mert úgy pózabb. (a két sör egyszerre meg ugye alapból jól néz ki) Ja igen, már belépéskor feltűnt, hogy nyilván feleannyian sincsenek lent mint általában, így kicsit nehezen, de összeraktam a bonyolult következtetést – hohó ismét bebizonyosodott, hogy hasznos dolog volt elvégezni a fősulit! – mely szerint a hideg illetve az eső negatívan befolyásolja más emberek party mood-ját is. Mondjuk lehet közrejátszott az is, hogy a ZP-ben szabadtéren van a dühöngő. Szóval találtam ismerősöket is, sőt, a koncert is tök jól szólt szerintem, a hangmérnök kitett magáért, romboltak a hangszerek meg a dob is (bocsi, tudom, ez már lejárt dobos vicc), faszán szóltak az énekek, bizonyára az esőcseppek biztosították a megfelelő közeget a hangzáshoz. Vagy nem. Külön élmény szerintem újabban Junkies bulikon, hogy minden sláger nóta uccsó refrénjénél kicsit oda van taposva a dupla láPgépnek (azért P-vel mert a mocsár-metálosok így hívják), szabadtéren úgyis jobban maszírozza a gyomrot. Utólag is köszönet Zsúnak az ajándék sörért, nagyon jól esett ám! Biztosan ő is nagyon jól tudja, hogy a férfi ember szívéhez nemcsak a gyomrán hanem a torkán keresztül is vezet út. Már amelyik pasi iszik. Mondjuk aki nem azt meg nem értem/minősítem. Egyelőre. És szerintem az egészséges táplálkozáshoz ugyanúgy hozzátartozik az egészséges étkezés mellett az egészséges ivászat is természetesen! Én pedig eszek is és iszok is igen egészségesen ami meg is látszik mert az idejét sem tudom mikor voltam utoljára beteg. Koncert után még maradtunk egy kis szolid társasági hőzöngésre, bár innen szépen lassan elszállingóztak az emberek, így viszonylag korán leléptem én is, másnap elvégre úgyis várt a gyár.
A szerdai, azaz tegnapi nap is igen mozgalmas volt, szerintem hamarosan beszámolok arról is. Most meg indulok haza, mert lejárt a munkaidő jeeeee!!!!
Keddre terveztünk valami kis nyárbúcsúztató partit, ZP-be menetelt, meg egy kis szolíd kedd esti hőbörgést, de aztán a 10 fok, viharos szél, valamint szakadó eső aztán mégiscsak arra kényszerített, hogy otthon töltsük a naptár szerinti nyár utolsó óráit. Biztos ami biztos bevásároltunk némi Lics-pincészet féle muskotályt, hogy emelkedettebb hangulatban teljen az este. Ezzel nem is volt probléma, igen hamar bölccsé váltunk és ismételten sikerült megszakérteni az élet nagy dolgait. Illetve pontosabban fogalmazva újfent összegyűjtöttük azon dolgokat amiken változtatni kéne. Természetesen a megoldások kidolgozása kevésbé volt ilyen effektív, 3-4 pohár bor után rohamosan csökkent a nagy horderejű dolgokkal való foglalkozási hajlandóságunk a jó kedélyű sztorizgatás és vihorászás előnyére. Azért a látszat ellenére hasznosan töltöttük ezt az estét is. Szerintem.
Csütörtökön ismét sikerült beszállnom a fogbusiness-be, és meg kell hogy mondjam igencsak jól jövedelmező ez az üzletág, természetesen a fogorvos szempontjából nézve. Számomra leginkább csak egy rohadt drága és nem túl kellemes elfoglaltság. Mindegy. Legalább az injekció után le volt zsibbadva a fél arcom kb 3 órára és jobban ment a csajozós félmosoly, meg merem kockáztatni, hogy hasonlított a mesteréhez.
A napokban fog elkészülni első “hivatalos” videoklipünk az Alright című nótánkhoz amely a nyári bulgáriai kiruccanásunkat fogja elmeséli a legemlékezetesebb pillanatok felelevenítésével. Bár én simán találtam köztük pár olyan felvételt amelyek létezéséről nem is tudtam, őszintén szólva nem is emlékszem, hogy ilyen dolgok történtek. De ez természetesen nem számít, hiszen biztos éppen túl fáradt voltam az adott pillanatban, hogy odafigyeljek. Vasárnapra tervezzük a videó publikálását, előre láthatólag fogjuk is tudni tartani a deadline-t. Aztán csak győzzétek lájkolni meg kommentelni.
Hétvégén folytatjuk a stúdiózást, és igyekszünk létrehozni valami maradandót is. Aztán majd kiderül, hogy a mérhetetlenül sok ökörködés mellett mennyi időnk jut zenei alkotások rögzítésére. Magunkat ismerve inkább nem nyilatkoznék. Már csak azért sem, mert ahogy elkezdenénk komolyan dolgozni a stúdióban, általában mindig fölmerül valamilyen technikai jellegű, roppant fontos kitérő, pl: “Úúúú bazz, ezt hallgasd meg, megtaláltam a scratch effektet a dobhoz…” és hasonlók. De az tuti, hogy előbb vagy utóbb publikáljuk az új, illetve még korábban föl nem vett nótákat is.
Az utóbbi időben már szinte kezdem megszokni, hogy a hétvégék nem a pihenésről, hanem sokkal inkább a stressz levezetésről szólnak. Persze, a két dolognak van metszete is, pl: Family Guy-t bámulni naphosszat, vagy kifeküdni napozni, aludni stb. (az XBox szigorúan nem ide tartozik, mivel aki szokott vele játszani nagyon jól tudja, hogy habár tényleg felüdít, de a legkevésbé sem stresszmentes tevékenység, gondoljunk a rengeteg “ragequit” jelenségre…). Viszont ezen aktivitások (passzivitások) közös jellemzője, hogy baromi gyorsan megunja őket az ember, nem beszélve arról, hogy egy magára valamit is adó fiatal nyilván nem ezzel fogja eltölteni a drága hétvégi órákat. Azt azonban be kell hogy lássuk, az előbb tárgyalt punnyadási formáknál sokkal inkább szórakoztatóbbak az aktív (értsd: fárasztó) elfoglaltságok.
Az elmúlt hétvégébe ismét sikerült mindenféle stresszcsökkentő aktív tevékenységet besűríteni, sőt talán az átlagosnál többet is, elvégre augusztus 20-a is most volt, valamint Bulgária óta először végre koncerteztünk is, mégpedig a Pesttől nem messze lévő Aszód városában. A pontos helyszín az aszódi főtér volt, ahol már délután igen nagy tömeg gyűlt össze a különféle programok megtekintésére – végre láthattam előben a Sramli Kings-t – és örömmel tapasztaltuk, hogy az esti főprodukcióra (ezek voltunk mi ) is nagyon sokan maradtak. A két órás néptáncos fergeteget követően kb este fél 10-től játszottunk egy órát, amit este 10-től a tűzijáték felezett meg, így volt idő szusszanni (esetemben megfázni) egyet, kortyolni egy sört, elszívni egy cigit, ilyenek. A közönség egyébként életkorra nézve elég vegyes volt, kb 5-től 80 éves korig, viszont annál lelkesebb, és ezúton is köszönjük szépen mindenkinek, aki megnézett minket! A cuccok elpakolása után inkább visszatértünk legkedvesebb, illetve legjobban menő közösségi programunkhoz, az ivászathoz. Ebben legalább mindig is profik voltunk.
21-én viszonylag korán keltünk kedves pesti lakótársaimmal, hiszen aznap este került megrendezésre Árpi és Bogyó esküvője Mátrafüreden. Reggel még elnéztünk ide-oda P-nek és nekem alkalomhoz illő ruhát venni, mert ugye az esküvőn kizárólag menő “nemzetközi üzletember”-es cuccban ér megjelenni. A vadászat sikeres volt, így boldogan rohantunk haza, hogy életünk legdrágább ruhadarabjait magunkra ölthessük. Aztán megvolt az odaút, a templomi ceremónia, és kb este 7-ig kellett várni amíg a fenséges lakomához, illetve az italok szűréséhez hozzáláthattunk. Na, itt már elemünkben voltunk, nyoma sem volt az előző esti fáradtságnak, kedélyesen elbeszélgettünk a vendégekkel, haverokkal, volt kolis arcokkal, és persze az ifjú párral is. Tartottuk magunkat a fogadalomhoz, mely szerint okos ember ilyen alkalmakkor inkább csak egyféle nedűt iszik, nehogy az “ingyen” varázsa elrontsa az étvágyat. Ez egy ideig működött is, páran Jägereztek, pálinkáztak, söröztek, én meg inkább maradtam a nyári kedvencnél, azaz Fröccs rulez Volt szerencsém Zoli italát egy kevéske, na jó, iszonyat sok erős paprikával megfűszerezni, a hatás leírhatatlan volt mikor megitta, remélem hamarosan linkelhetek fényképet is. Telt, múlt az idő, fogytak az italok, időközben megfigyeltem a körülöttem zajló eseményeket, nem is csalódtam, megvolt minden tipikus lagzis kellék: mulatós zene iszonyú beleélés nélkül (amúgy minden tiszteletem az ilyen zenészeké, elvégre számomra felfoghatatlan hogy a fenébe képesek kb 10 órán keresztül nótázni, ráadásul ismétlés nélkül) tortahajigálás, részeg üvöltözések a mikrofonba, egyre esetlenebb táncosok, hányástócsa a retyóban – szigorúan este 9 előtt – , irgalmatlan béna csajozási próbálkozások, ingujjal való fojtogatás, stb…Aztán egyszer csak mintha begyorsult volna az idő – szerintem itt törtem meg, és megszegve az egyféle pia szabályt muszáj voltam pálinkázni, mivel ezt nem kívánván megtenni többen megkérdőjelezték a nemi identitásomat… – az emlékek elkezdtek homályosulni, a teleport viszont kifogástalanul működött, és másnap reggel kipihentem ébredtem a helyi koli szobánkban az ágyamban Pisti üvöltözésére, hogy “vedd már föl a telefont F.szooooom!!!”. Ekkor beszéltem kedves sofőrünkkel, aki a jelek szerint idő közben visszament Pestre, mondanom sem kell: nélkülünk. Szóval a Volánbusz jóvoltából térhettünk vissza hazai pályára és kezdhettük el kipihenni a hétvégi megpróbáltatásokat.
“Na igen, van egy urbánus legenda amelyről egyre többen suttognak kis hazánkban; egy mítosz, amely szerint létezik egy zenekar a messzi Eger városában, akik fittyet hánynak a Rock’n'roll alapvető törvényszerűségeire és nem átallnak szombat illetve vasárnap hajnalban (azaz 9:00-kor) megjelenni egy dohos kriptaszerű sötét teremben, hogy ott szigorúan önfejlesztő céllal megzavarják mások és saját maguk nyugodalmas józanodását, és nagyképűen zenélésnek nevezni eme igen hangos és fájdalmas tevékenységet…Sokak adóznak csodálattal nekik, mégis honnan van elég erejük és kitartásuk az embert próbáló feladathoz, illetve honnan jött ez az idióta ötletük, hiszen akik ismerik őket jól tudják, hogyan is szoktak telni a péntek és szombat éjszakák…”
Szóval azóta is szombat és vasárnap reggel szoktunk próbálni, akarom mondani a kezdetektől fogva, és őszintén szólva nem a most hétvégi eset volt az első, hogy valaki nem jelent meg időben a helyszínen. Az ok/hiba ismét az előző estében keresendő – nyilván rajtunk kívül álló dologról van szó – ezért próbáljuk meg kiszűrni a nem megszokott tényezőket: ébresztő beállítása a telefonon (ezt mindig célszerű a buli előtt) parti korahajnalig, sör, whisky, cigi, whisky, sör, whisky, whiskyyy, whhhhiskyyyy, lenémított telefon töltőre felrakva….na ez az!!! Meg is van. Bizonyára így fordulhatott elő az, hogy szombat reggel egészen kipihentem ébredtem majd megnéztem mennyi időm van még a 9:00-ás kezdésig. Elsőre azt hittem biztos elnéztem valamit de sajna mindkétszer ugyanaz villogott rám: 11:36…óóóó bazz… a francba….kicsit elbóbiskoltam… Szerintem a többiek is érezték a harmadik nem fogadott hívás után, hogy esélytelen. Ebben teljesen igazuk volt, mert a szerencsétlen lenémított töltőn lévő telefon még csak rezegni sem tudott csak villogni, az meg valljuk be nem a legjobb ébresztő. Azért gondoltam rácsörgök Blondie-ra hogy mindjárt úton vagyok, de a többiek már leszavazták addigra a dolgot…
De hát a nyári hétvégék már csak ilyenek. Meg néha az ősziek is. Szerencsére azért még mindig maradt egy teljes hétvégénk, hogy rágyúrjunk az aszódi bulira
Csók
